• gyors feliratkozás
• díjmentes hirdetés

Regisztrálok


Hétfőn lép életbe a hitelplafon-rendelet

Március 1-jétől lép életbe a kormány hitelplafon-rendelete, amely szabályozza az ingatlan-jelzáloghitelek mértékét, illetve a gépjármű-hitelezést.
Szollár Domokos vasárnap az MTI-nek elmondta: a rendelet szerint a jelzáloghitel aránya forinthitel esetében a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka, euróhitel esetében hatvan, más devizahitel esetében 45 százaléka lehet.

A kormányszóvivő példaként egy húszmilliós ház vásárlását említette, amelynél legfeljebb 15 millió hitel vehető fel forintban, 12 millió forintnak megfelelő összeg euróban vagy 9 millió forintnak megfelelő összeg svájci frankban.

Kitért arra: a rendelet szerint a gépjármű-hitelezés szabályai is változnak. A vásárlásra nyújtott hitel futamideje nem lehet hosszabb 84 hónapnál, vagyis 7 évnél. Forinthitel esetében a hitel nem lehet nagyobb, mint a jármű piaci értékének 75, euróhitel esetében 60, egyéb deviza esetében 45 százaléka.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: az új rendelet nem jelent érdemi szigorítást, mivel a bankok az utóbbi időben már szigorították a hitelezési gyakorlatukat, hosszabb távon ugyanakkor kiegyensúlyozottabbá teheti a gazdasági növekedést.

A válság \"elemi erővel tanította meg\", hogy csak addig szabad nyújtózkodni, amíg a takarónk ér. A hitelplafon-rendelet célja a felelős hitelezés elősegítése és a devizaalapú hitelekkel kapcsolatos kockázatok mérséklése, hogy viharállóbb legyen a magyar hitelek és a magyar gazdaság - fogalmazott.

Emlékeztetett arra: annak, hogy Magyarországot érzékenyen érintette a pénzügyi-gazdasági válság, az egyik oka az volt, hogy Magyarországon igencsak magas a lakosság devizahiteleinek aránya. A devizaárfolyamok megugrása és a pénzügyi intézmények kamatemelései révén 1 millió 700 ezer adós törlesztőrészlete emelkedett meg egyik napról a másikra, olykor drasztikus mértékben.

Szollár Domokos felidézte: a kormány december 23-án fogadta el a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletet.

Utóbbi, a hitelezhetőségi limittel kapcsolatos új szabályozás június 11-én lép majd hatályba. Eszerint a pénzügyi intézmények a jövőben csak sokkal szigorúbb hitelképességi vizsgálat elvégzése alapján nyújthatnak hitelt az ügyfeleiknek. A rendeletben rögzített feltételek betartását a törvényi úton megerősített PSZÁF folyamatosan ellenőrizni fogja.
Forrás: MTI

Olvass el


A hazai ingatlan piac újraéledésének egyik jele lehet, hogy öt év szünet után ismét megrendezik a több mint 100 ezer eladó lakást felvonultató Lakásbörzét a Lurdy Házban. A szervezők szerint ugyanis idén megfordul a trend, és egyre élénkül a piacon lévő lakások iránti kereslet, amely végül hatással lesz az árakra is. A Lakásbörze kiállítás és vásár április 26-27-én tart nyitva, a belépés minden érdeklődő számára ingyenes.

A magyar családok százezreinek rémálom az, ami a hazai lakáspiacon és azon belül is a lakásárakkal kapcsolatban az elmúlt néhány évben tapasztalható.

Elsősorban a zöld területekre vonatkozó szabályokat változtatja a Balaton-törvény módosítási tervezete.

Az első negyedévben évtizedes mélypontra került a hazai lakásépítési piac, az egy évvel korábbiakhoz képest is harmadával esett vissza az átadott újlakások száma.

házbank

Ingatlanirodák hirdetéseinek kezelésében partnerünk a Házbank.hu

Ajánlat ingatlanirodáknak

Ingatlanirodák oldalunkra a Házbank.hu rendszerén keresztül tölthetik fel ingatlanjaikat.

További információ: www.hazbank.hu vagy 0630 220 8882

hirdetés

webbusiness.hu

© Lakva.hu Minden jog fenntartva
Honlap készítés: Webpozitív
Hirdetés feladás Hírek Kapcsolat